Mindig is vonzott a színészet, eljátszani a gondolattal, a karakterrel, mindenhez alkalmazkodni tudni és mindig más lenni... 16 évesen fel is mentem Pestre, de nem találtam a címen az embert, aki időpontot adott. Hazajöttem, nem bánkódtam, tovább léptem, másfelé kalandoztam.
Ha belegondolok, nem is egyszerű így élni. Mindenki lehetek, s közben magam vajon lehetek-e? Tudok a szerepekből kimászni vagy minden negatívsága is belém ragad, miután a pozitívot beépítem magamba?
Nagy kegyelem ez és nagy csapda is egyben. Mert hogy megtudhassuk és kíváncsiak maradhassunk legyünk önmagunkra, nem engedhetjük, hogy a fény, ami éltet, egyben felemésszen.
Csak azok olvassák, akik képesek átlátni a szubjektív valónak kikiáltott illúziókon, akik érezték már, hogy a szabad akarat fontos és a csodák bennünk vannak, de mint Isten ujjlenyomata, és mint a táguló univerzum.
Egy régi sztár, Mezei Mária vallomása a háború utáni túlélésről.
2014. október 24., péntek
Máté Bence fotói
Minden fotóján látszik a befektetett energia és a türelem. A jó látásmód és a jó hozzáállás. Érzeni, hogy szereti, amit csinál. Megnéztem az életéről szóló kisfilmet s nagyon szerencsés embernek tartom. Nem született gazdagnak, nem született "jó" helyre, egyszerűen csak odaadó munkával hozta létre, kreativitása és kitartása által megvalósította azt, amiben hitt. Az a bizonyos belső hajtóerő és az akarat szava, a görcs nélküli: "NEM adom fel, teszem, mert ez a dolgom" szava. Kitartása eredményt hozott. 4-szer nyert. Minden tiszteletem felé, ebben a káosz világban csodálatos látni a szorgalom, az elkötelezettség és a kitartás gyümölcsét. További fotói itt elérhetők:
http://www.matebence.hu/
2014. október 18., szombat
Vaszhitti: Vizualizáció
ismerős nyomok, ez már egy járt út, mégsem ugyanaz... Elhajló fűszálak, egy alom... mi hagyta? Talán valami megsebzett vad?
Beszívni a földnek illatát. feküdni és csak ringani megtartó gyökerek tenyerén. Most ölelő ez a kemény talaj, a rögök hirtelen puha mohává szelídülnek, nézem tovább, van-e felhő az égen.
Érzem, mennyire anyag vagyok, és mily kevés, ami oly nemes: mint szikkadt sár, bogáncs, kéreg és apró tűlevelek.
Eggyé lenni ezzel: az örök lendülettel, ahogy szikrázva fordul egyet, kettőt, sokat. Csillagok útjában a tükör, mely megvillantja néha sorsomat.
Ha jössz velem Te is, tudnod kell, ez már rég nem álom, nem adhatok mást, csak a konok valóságom.
Ha kell Neked, kelljen a gally is, a kavics, a csikorgó fagy, elhagyott csigaházak, lepkék, ahol nem terít rád az éj puha kelmét...
EGÉSZség ez a merészség, hogy mertünk zuhanni, és eltűnt az irány, és lett minden kék és csillogó, és legyőztük a hiányt!!!
Átragyogva egymáson mindig csak egy másért, szolgálva és szeretve az örök királyságért.
2014. október 14. Vaszhitti
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)