Jorge Bucay: A gyűrű valódi értéke

Mester azért jöttem, mert olyan jelentéktelennek érzem magam, hogy nincs kedvem semmihez.
Azt mondják, nem vagyok jó semmire, semmit sem csinálok jól, hogy ügyetlen vagyok meg buta is.
Hogyan tudnék javítani a helyzetemen? Mit tehetnék, hogy többre tartsanak?
 

A mester rá sem nézett, csak ennyit mondott: Nagyon sajnálom fiacskám. Nem segíthetek, előbb a magam baját kell orvosolnom. Esetleg utána… Kis szüntet tartott, majd így folytatta: Persze, ha segítenél nekem, akkor gyorsabban tudnám orvosolni a saját bajomat, és utána talán majd rajtad is tudok segíteni.

Hát… szíves örömest segítek, mester – hebegte a fiatalember és úgyérezte megint lebecsülték.
Jól van folytatta a mester. Levette a gyűrűjét, amelyet a balkezén viselt a kisujján, átnyújtotta a fiúnak és azt mondta: Vidd a lovamat, odakint van, vidd el a piacra. Úgy döntöttem, hogy pénzzé teszem ezt a gyűrűt, mert vissza kell fizetnem egy adósságomat. A lehető legtöbbet kell kialkudnod érte, de egy aranytallérnál kevesebbet semmiképp ne fogadj el. Indulj, és gyere vissza azzal a tallérral, amilyen gyorsan csak tudsz!
 

A fiú fogta a gyűrűt, és elindult. Alighogy oda ért a piacra, egyből kínálni kezdte a gyűrűt a kalmároknak, azok meg érdeklődve nézegették, de csak addig, amíg a fiú meg nem mondta, hogy mennyit kér érte.
 

Amikor a fiú meg említette, hogy egy aranytallér az ára, volt, aki kinevette, volt, aki hátat fordított neki, és csak egy öregember vette magának a fáradságot, hogy elmagyarázza: Egy aranytallér sokkal többe tér annál, semmint, hogy oda adják egy ilyen gyűrűért.

Egy másik buzgó ember, pedig hogy segítsen, egy ezüst tallért meg egy rézkancsót ajánlott föl a gyűrűért, de minthogy a fiú azt az utasítást kapta, hogy egy aranytallérnál kevesebbet ne fogadjon el érte, visszautasított az ajánlatot.

Miután mindenkinek fölkínálta a gyűrűt, aki csak útjába akadt a piacon –száznál is többen lehettek-
Csüggedten felült a ló hátára, és visszament a mesterhez.
 

Mennyire szerette volna, ha kap egy aranytallért azért a gyűrűért, és oda adhatja a mesternek, hogy megszabaduljon a nyomasztó terhétől, s végre ő is tanácsot, segítséget kaphasson tőle.
 

Belépett a szobába.
 

Mester – szólt -, nagyon sajnálom. Lehetetlenséget kérsz tőlem. Két-három ezüstforintot ég csak-csak kaptam volna gyűrűdért, de én nem hiszem, hogy bárkit is be tudnék csapni, és elhitetni vele, hogy ez a gyűrű ér egy aranytallért. 

Nagyon fontos dolgot mondtál fiatal barátom!
 

Felelte mosolyogva a mester. Előbb azt kell megtudnunk, mennyi a gyűrű valódi értéke.
Ülj csak lóra újfent, menj el az ötvöshöz. Nála jobban ugyan ki tudná? Mondd meg neki, hogy szeretnéd eladni a gyűrűt, és kérdezd meg, mennyit kínál érte. De, akármennyit ígér, ne add oda neki.
Gyere vissza ide a gyűrűmmel.
 

A fiatalember megint lóra ült.
 

Az ötvös a lámpás fényénél megvizsgálta a gyűrűt, megnézte a nagyítólencséjével, megmérte, majd így szólt: Mondd meg a mesterednek, hogy ha azonnal el akarja adni, akkor ötvennyolc aranytallérnál most nem adhatok többet a gyűrűjéért.
 

Ötvennyolc aranytallér? – kiáltott fel a fiú.
Igen – vágta rá az ötvös. És tudom, hogy idővel hatvan aranytallért is megkaphat érte, ám ha sürgősen szüksége van a pénzre…
 

A fiú izgatottan nyargalt vissza a mester házába, hogy elmesélje neki mi történt.
 

Ülj le szólt a mester, miután végéig hallgatta. – Te is olyan vagy, mint ez a gyűrű: Értékes, egyedi kincs.
S, mint ilyent, téged is csak igazi szakértő képes felbecsülni.
Miért töröd magad, hogy bárki a világon fölfedezze, mi az igazi értéked?
 

S miután befejezte mondandóját, visszahúzta a gyűrűt a balkeze kisujjára.

Ajánló: jenever - http://nekemkedvesek.blogspot.hu/2014/10/jorge-bucay.html